Magamról   Szolgáltatások   Referenciák   Publikációk   Kapcsolat    

 

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 1. Amikor a szentendrei hegytetőn álló házat meglátták, azonnal beleszerettek a csodás panorámába, a ház jó beosztásába, ami két embernek éppen elegendőnek tűnt és a környék nyugalmába. Maga az épület is tetszetős volt, csak éppen a belső terek ridegségével nem tudtak megbarátkozni. Így hát amikor egy ismerősük Pannonhegyi Katalin lakberendezőt ajánlotta, azonnal kaptak a lehetőségen.

A kétszintes lakás lilás falai, mályvaszínű nyílászárói, a nappali közepén álló szürke vasszerkezetes csigalépcső és télikert egyik falát illetve a kandallót borító karakteres terméskő burkolat meghökkentő és barátságtalan atmoszférát teremtettek, amely igencsak távol állt az új tulajdonos elképzeléseitől, ízlésvilágától. A kulcsok átvétele után az első dolga volt, hogy egy környékbeli bútorboltban - mintegy az otthonteremtés első lépéseként- megvett egy méhviaszolt, antikolt fenyő franciaágyat, amely aztán az egész lakás stílus és hangulatvilágát meghatározta. A lakberendezőnek tehát az ágyhoz kellett megkomponálnia a tereket, rusztikus hangvételben, sok-sok meleg színnel, meghittséget sugárzó bútorokkal és dísztárgyakkal.

Komolyabb építészeti átalakításra nem volt szükség, hiszen a beosztás megfelelt az elképzeléseknek, csupán a korábban fallal és tolóajtóval szeparált konyhát nyitották egybe a nappali és étkező terével. Nem bontották azonban vissza teljesen a válaszfalat, csupán étkezőpult-magasságig, nappali felé néző oldalát pedig a kandalló burkolatával megegyező kővel díszítették, így most egy kellemes reggeliző-bárpult választja el a két funkciót egymástól. A pult és az oldalfal közé Katalin egy ügyes, mindkét oldaláról használható szekrényt illesztett be, amely az étkező felé pohárszék, belülről pedig a mikrohullámú sütőt is magába rejtő konyhaszekrény. Maga a konyha is egyedi tervek alapján készült, méhviaszolt fenyőből, mart ajtókkal, sok kis és nagyobb fiókkal, fűszertartó polcokkal, rusztikus páraelszívó kürtővel, melynek párkányára a munkapultot borító mozaikmintás, festett hatású gresslapból is ragasztottak egy csíkot dekorációként. Nem volt könnyű egyébként az említett kerámiára rálelni, hiszen olyan burkolatot szerettek volna, amely illik a meglévő szürkés 10x10-es csempéhez és az ugyancsak meghagyott padlóhoz, ugyanakkor különlegesebbé és melegebbé teszi a látványt. A konyhaablakra - mivel a konyhában lévő franciaablak bőven elegendő fényt ad és a szellőztetést is azon keresztül oldják meg - valójában nem volt szükség, ezért homokfújt üvegtégla betéttel helyettesítették, csakúgy, mint a nappali átellenes oldalán lévő, tévé melletti nyílászárót. Így a fény továbbra is átszűrődik, ám az oldalsó szomszédok nem láthatnak be a szobába.

Központi helyen, a lakás tengelyében áll a csigalépcső, amely nem csupán az emeleti dolgozószobákba biztosít feljutást, de térelválasztó szerepét is betölti. Bizony alapos kozmetikázásra szorult, hiszen a csupa vasból készült, szürkére festett, ipari jellegű szerkezet sehogy sem illett a térhez. Az átalakítás után azonban szép fa lépcsőfokokat kapott és átfestették feketére, amitől kovácsoltvas jellegűvé vált, tökéletesen alkalmazkodva az új környezethez, szépen érvényesül a meleg, élénk háttér előtt. Hozzá választották az enteriőr kovácsoltvas tárgyait is a szép csillároktól, falikaroktól kezdve a karnisokon át egészen a kisebb dísztárgyakig.

A két árnyalatban alkalmazott terrakotás-narancsos, antikolt falfelületek kellemesen oldják a szürke és bézs burkolatok hűvösét, állandó izzást és otthonosságot teremtve a lakásban. Még különlegesebb a látvány a gipszkartonból épült falfülke-rendszernek köszönhetően, amely a radiátorokat is magába foglalja. A faragott rácsok diszkréten elrejtik a fűtőtesteket, az egyedi spotvilágítással ellátott falfülkék pedig dekorálnak, kiemelik a polcokon sorakozó kovácsoltvas dísztárgyakat, ugyanakkor esténként sejtelmes hangulatfényt adnak, ünnepi díszbe öltöztetik a szobát. A gipszkartonból készült polcokon kívül másféle épített bútor is került a nappaliba, mégpedig a kandalló folytatásaként a főfal mentén végigfutó ytong padka, melynek fával burkolat teteje nagyobb társaság esetén ülőkeként, máskor lerakó felületként hasznosítható. Alsó üregeibe méretre készített nyitott és zárt szekrényeket süllyesztettek, a homlokzatát borító hűvös megjelenésű szürke terméskő és a fa meleg anyaga közötti kontraszt kellemes változatosságot jelent, ahogy remekül mutat a falon felfutó, az üvegtéglás ablakot körülölelő kősáv is.

Ugyancsak evvel a kővel jelölték ki a hálószobában az említett franciaágy helyét is, a fekhelyet két oldalról közrefogó "oszlopot" koronás fa polccal zárták le. Került még a szobába az ágyon és az éjjeliszekrényeken kívül - a viszonylag kis alapterület ellenére - könyvespolc, fésülködőasztal és komód is, szekrényekre nem volt szükség, hiszen a szomszédos gardróbszobában minden ruhanemű kényelmesen elfér. Nem akartak komolyabban hozzányúlni a fürdőszobához, a tulajdonos a burkolathoz mindenképpen ragaszkodott, ám a helyiség rideg hangulatával korántsem volt elégedett. Hogy kicsit izgalmasabbá és praktikusabbá tegye a látványt, a lakberendező az új pezsgőfürdősre cserélt kád mögé lépcsőzetes ytong párkányrendszert tervezett, magát a kádat pedig faburkolattal látta el, így jóval meghittebbnek hat. Természetesen a dupla méhviaszolt fenyő mosdószekrény is újonnan készült saját tervek alapján, a zuhanyfülke elé húzott, fapolcokkal gazdagított üvegtéglafal pedig a nappali üvegablakaira rímel. Az innen nyíló szauna kabin falát, hogy a színe ne üssön el a lakás többi fa elemének tónusától egy kis lazúrral sötétítették be.lakberendezes-pismany.php

 

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 2. Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 3.

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 4. Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 5.

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 6. Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 7.

Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 8. Ágyhoz a lakást - Házak 2008. december: - Publikáció 9.

TOVÁBBI PUBLIKÁCIÓIM:


Pannonhegyi Katalin, lakberendező | H-2000 Szentendre, Hangya u. 11. | tel.: +36 (30) 202-1314