Lépésről lépésre

Van hogy a tulajdonosok kulcsrakészen berendezve veszik birtokba új otthonukat, ám előfordul az is, hogy benne élve, az évek folyamán folyamatosan formálják, rendezgetik, bővítik, újragondolják. Ez történt ebben a Rómain lévő családi házban is, ahol az én munkám is évekkel ezelőtt kezdődött, az akkori nappali-háló…

Visszafogott lángolás

Kedves, középkorú házaspárnak készült ez a családi ház Telkiben, akik klasszikusabb elemekkel megkomponált, mégis modern, időtálló és életvidám otthonra vágytak. A meggypiros kanapé a háziasszony régi dédelgetett álma volt, hozzá passzol a mögötte lévő virágos tapéta. A spengelt terméskő burkolat nem csak a sarokkandalló lábazatát…

Antik és modern

Modern és klasszikus elemeket ötvözni mindig nagy öröm, és persze kihívást is jelent. Hogy megtaláljuk a megfelelő arányokat, ne essünk túlzásokba és megteremtsük az egyensúlyt a két merőben különböző stílus között. Ebben a frissen elkészült rózsadombi lakásban, amelyet a két szomszédos átlaglakás összenyitásával, illetve a…

Gombhoz a kabátot

– egy képhez az enteriőrt Szeretem az olyan munkákat (is), amelyek kicsit megkötik a kezemet, mert a megbízó ragaszkodik például néhány megszokott, szeretett bútorához vagy dísztárgyához. Mennyivel nagyobb kihívás ezekhez igazodva egy teljesen új otthont megkomponálni…Amikor évekkel ezelőtt a házaspár felnőtt lánya kirepült a családi…

Polgári idill püspöklilával

Kedves és szokatlan feladat volt, amikor évekkel ezelőtt azzal a feladattal bíztak meg, hogy ebből a klasszikus polgári lakásból teremtsek olyan nőies, antik családi darabokat is felhasználó vidám otthont, amelyben a kevésbé stílusba illő és nemes, ám annál jobban szeretett retro bútorok és tárgyak is…

Kompromisszumok nélkül

Elegancia, tágas terek, visszafogott színhasználat meleg neutrális árnyalatokkal – sok fény, kidolgozott részletek. Ezek a legfontosabb jellemzői ennek fővárostól nem messzi településen épült ház belső tereinek, melyek egy csupaszív háromgyerekes családnak adnak otthont. A tulajdonosok legfőbb vágya ( előző lakásuk szűkössége után) egy hatalmas nappali…

Férfias energiák

Különleges kérést kaptam, amikor a polgári lakás egyik nagy szobájának tervezéséhez értünk. A nappali méretű helyiséget ugyanis a házigazda – aki szenvedélyes vadász – a saját külön birodalmának szerette volna berendezni.  És íme a trófeaszobaként emlegetett férfibirodalom, a dolgozószoba, mely egyfajta második – privát –…