Amikor először jártam ebben a 70-es években épült társasházi lakásban, valóságos csatatér fogadott. A tulajdonosok ( egy kedves fiatal pár ) ugyanis nekikezdtek a felújításnak, pontosabban a bontásnak ám menet közben vérszemet kaptak, és a különálló hálószobától eltekintve minden válaszfalat lebontottak. Csak a tér közepén álló kéménypillér maradt. Itt azonban elakadtak, és engem hívtak segítségül, hogy álmodjuk újra együtt az apartmant. Szerettek volna egy plusz kisszobát is kialakítani, szükség volt tárolásra is, ám sehogysem tudták elképzelni, hogyan fér ez el nappalival, konyhával, étkezővel egy térben úgy, hogy ne legyen zsúfolt az összhatás. Végül minden elfért, gipszkarton elemekkel tagoltuk a teret, és egy igazán szeretnivaló otthon született. A házaspár fiatalos vidámságához illő színes, bolondos kiegészítőkkel tettük vidámabbá az amúgy fehérre hangolt, világos bútorokkal berendezett -így tágasság illúzióját keltő- enteriőrt. Kedvencem a fekete-fehér, vagány cementmintás padlóval megbolondított fürdőszoba, melyet Amszterdam ihlette fotócsempék tesznek egyedivé. Az ügyeskezű házigazda maga szerelte össze a konyhabútort, az egyedi bútorokat asztalos készítette. Igazán öröm volt a közös munka:)))
RELATED ARTICLES
Loft lakás a főváros szívében
Egy építes közben régóta félbehagyott, ám remek adottságokkal bíró tetőtér beépítéses ingatlanra bukkant megbízóm, akinek jó szeme van meglátni a lehetőségeket. A befektetésként vásárolt kétszintes lakás tervezésekor az elsődleges cél a kiadás volt igényes, külföldieknek. Még a válaszfalak sem álltak, üres csövek kandikáltak ki mindenütt…
Mindentudó apartman
Amikor először jártam ebben a 70-es években épült társasházi lakásban, valóságos csatatér fogadott. A tulajdonosok ( egy kedves fiatal pár ) ugyanis nekikezdtek a felújításnak, pontosabban a bontásnak ám menet közben vérszemet kaptak, és a különálló hálószobától eltekintve minden válaszfalat lebontottak. Csak a tér közepén…
Bézses finom elegancia
Attól lesz otthonná egy lakás, ha a berendezés a tulajdonos személyiségét tükrözi, ha olyannak érzi a környezetét, mintha neki álmodták volna meg. Tulajdonképpen ez a munkám lényege. Ez a 60 m2 körüli új építésű biatorbágyi lakás is ilyen lett szerencsére, hiszen háziasszonya maradéktalanul boldog benne.…
Kicsi a lakás, de türkiz
Alig 32 négyzetméter állt rendelkezésünkre, hogy az apró, belvárosi új építésű társasházban épült lakásból egyedi, kényelmes és szerethető apartman legyen. Ráadásul az átadás ideje épp a tavalyi tavaszi szigorú karantén idejére esett, úgyhogy rendhagyó módon ezúttal legfőképpen az internetes vásárlás előnyeit használva tudtunk dolgozni. Igazi…