Minden munkáját szereti az ember ( legalábbis én így vagyok evvel:)), de azért vannak titkos kedvencek is közöttük. Ez a Szentendre belvárosában lévő régi ház is közéjük tartozik, ahol öröm volt együtt dolgozni a tulajdonosokkal. A három fiúgyerekes család tulajdonképpen a háziasszony szülői házába költözött “vissza”, amely előtte persze teljes felújításon esett át. Érzelmi okokból néhány meghatározó elemet, – mint a fölszint terrakotta padlóburkolata, a téglából rakott kályha vagy a fagerendás mennyezet – megtartottunk és igyekeztünk hozzájuk igazítani az enteriőr többi elemét is. Mivel alapvetően elég sötét volt a tér, fehér falakkal, bútorokkal ellensúlyoztuk a fényviszonyokat. Természetesen újak lettek a nyílászárók, fürdőszobák is, és beépült a teljes padlástér. A padlóburkolat megtartása nem volt egyszerű, hiszen falat is bontottunk, vezetéket cseréltek. Amit lehetett, azt megmentették belőle, a hiányzó mennyiséget pedig vidám patchwork mintás betéttel pótoltuk. Került belőle a lépcsőre is, bohókásabbá téve az összhatást. Ezért választottuk az élénk kék-sárga ülőalkalmatosságokat is, csak úgy mint a színes textileket, kerámiafogantyúkat, burkolatokat, hogy ellensúlyozzuk az eredeti komoly, borongós hangulatot és a ház így újra igazi, jókedvű családi otthonná válhasson.

RELATED ARTICLES

Kicsi a lakás, de türkiz

Alig 32 négyzetméter állt rendelkezésünkre, hogy az apró, belvárosi új építésű társasházban épült lakásból egyedi, kényelmes és szerethető apartman legyen. Ráadásul az átadás ideje épp a tavalyi tavaszi szigorú karantén idejére esett, úgyhogy rendhagyó módon ezúttal legfőképpen az internetes vásárlás előnyeit használva tudtunk dolgozni. Igazi…

Kandallóhoz öltözve

Szürkék és barnák határozzák meg ennek a panorámás óbudai lakásnak a színvilágát és nem véletlenül. Hiszen az előző tulajdonostól “örökölt” markáns, kővel borított kandalló rozsdásan erezett szürke gránitburkolatához igazodtunk, mely amúgy meghatározó eleme a térnek. A szürkék elegánssá, a barna tónusú fafelületek pedig melegebbé, meghittebbé…

Piros virágokkal meghintve

Ha az embernek felnőnek és kirepülnek a fészekből a gyerekei, akkor eljön az idő, hogy újra rendezze az életét. Ez gyakran költözéssel is együtt jár, ahogy ennek az óbudai 55 m2-es lakás esetében is történt, amely kisebb, ám személyre szabottabb otthont nyújt most tulajdonosának. És…

Finom, nőies visszafogottság

Vannak korszakok az ember életében, amikor változtatni akar. Ennek az új építésű csupa napfény társasházi lakásnak a tulajdonosa, most hogy élete új korszakba lépett, úgy érezte csakis nagyon letisztult, finom, minden harsányságtól mentes, ugyanakkor exkluzív és lágy környezetet tud elképzelni magának. Ezért aztán a közös…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *