Mikor a budakalászi ház tulajdonosai megbíztak otthonuk újratervezésével, csupán annyit kértek, hogy amit lehet, azt tartsunk meg a meglévő berendezési tárgyak közül. A sötétbarna, furnéros egyedi bútorok, a szép, világos ülőgarnitúra, az étkező vagy az üvegajtókkal ellátott U-alakú konyha mind szép volt, ezek lecserélése tehát szóba sem kerülhetett. Inkább a körítésre koncentráltunk, hogy a sárgára hangolt, termésköves kandallós, mediterrán lakásból modernebb, hűvösebb, kontrasztosabb, fényűzőbb tereket hozzunk létre. Álmennyezeti játékkal, kristálymintás exkluzív tapétával, gipszkartonos elemekkel, függöny és ajtócserével, új burkolatokkal és persze teljes átszínezéssel teljesen új világ teremtődött. A lépcső új színt, üvegkorlátot és legvilágítást kapott, a konyha is fényeket, új munkapultot. A fürdőszoba pedig minden ízében megújult, teljes átalakításon esett át.

RELATED ARTICLES

Mindentudó apartman

Amikor először jártam ebben a 70-es években épült társasházi lakásban, valóságos csatatér fogadott. A tulajdonosok ( egy kedves fiatal pár ) ugyanis nekikezdtek a felújításnak, pontosabban a bontásnak ám menet közben vérszemet kaptak, és a különálló hálószobától eltekintve minden válaszfalat lebontottak. Csak a tér közepén…

Kicsi a lakás, de türkiz

Alig 32 négyzetméter állt rendelkezésünkre, hogy az apró, belvárosi új építésű társasházban épült lakásból egyedi, kényelmes és szerethető apartman legyen. Ráadásul az átadás ideje épp a tavalyi tavaszi szigorú karantén idejére esett, úgyhogy rendhagyó módon ezúttal legfőképpen az internetes vásárlás előnyeit használva tudtunk dolgozni. Igazi…

Kandallóhoz öltözve

Szürkék és barnák határozzák meg ennek a panorámás óbudai lakásnak a színvilágát és nem véletlenül. Hiszen az előző tulajdonostól “örökölt” markáns, kővel borított kandalló rozsdásan erezett szürke gránitburkolatához igazodtunk, mely amúgy meghatározó eleme a térnek. A szürkék elegánssá, a barna tónusú fafelületek pedig melegebbé, meghittebbé…

Piros virágokkal meghintve

Ha az embernek felnőnek és kirepülnek a fészekből a gyerekei, akkor eljön az idő, hogy újra rendezze az életét. Ez gyakran költözéssel is együtt jár, ahogy ennek az óbudai 55 m2-es lakás esetében is történt, amely kisebb, ám személyre szabottabb otthont nyújt most tulajdonosának. És…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *