Főnix madár módjára hamvaiból született újra a Duna Terasz Cukrászda Leányfalun, a nagy tűzeset után. Akkor porig égett a cukrászüzem, melynek irodájából alakítottuk ki annak idején, ám az épületnek ez a vége – csodával határos módon – sértetlen maradt. Pontosabban tetőcsere, teljes újrafestés, felújítás kellett hozzá, ám a bútorok javarészét meg lehetett menteni.
Az új feladat tehát az volt, hogy a meglévő elemek, a díszkőburkolat, a padló, a lámpák megtartásával valami egészen új hangulatot teremtsünk. S mivel – ahogy a nevében is mutatja – a cukrászda szoros egységet alkot a vízparttal, a folyóval – adta magát, hogy ezúttal a vízi élet hangulatát hozzuk vissza odabent. Vízi madarak, nádas, a vízkék és pasztell vízzöld árnyalatok jelennek meg a falakon, a különleges tapétaképeken és a kiegészítőkön, ami remekül passzol a cukrászda finomságaihoz. Olyan érzés a kinti nyárból, napsütésből belépni, mintha megmártóznánk a hűsítő vízben, s éppolyan frissitő, mint belenyalni a finom fagylaltok valamelyikébe. A tűzben tönkrement korábbi arculat képeit megtalálhatjátok a végén.




























