Nagy lelkesedéssel, az újrakezdés reményével készült és sok örömöt okozott tulajdonosnőjének ez a belbudai lakás, ezért jó érzés visszagondolni rá.
Teljesen újragondoltuk az alaprajzot, a válaszfalak javarészét lebontottuk, a különböző funkciókat pedig álmennyezeti elemekkel, térelválasztó tv fallal “szeparáltam”. A sok vidám narancs és a sötétbarna együttese nyomon kísérhető a lakás minden pontján. Az összes bútor egyedileg készült, a gardrób az előszobában kapott helyet, igazán nőiessé pedig a kristálylámpák tették az enteriőrt…
A kellemes emlékekhez azonban szomorúság is társul, mert megbízóm sajnos évekkel ezelőtt itthagyott minket…
Most Rá is emlékezem.❤️

RELATED ARTICLES

Mindentudó apartman

Amikor először jártam ebben a 70-es években épült társasházi lakásban, valóságos csatatér fogadott. A tulajdonosok ( egy kedves fiatal pár ) ugyanis nekikezdtek a felújításnak, pontosabban a bontásnak ám menet közben vérszemet kaptak, és a különálló hálószobától eltekintve minden válaszfalat lebontottak. Csak a tér közepén…

Kicsi a lakás, de türkiz

Alig 32 négyzetméter állt rendelkezésünkre, hogy az apró, belvárosi új építésű társasházban épült lakásból egyedi, kényelmes és szerethető apartman legyen. Ráadásul az átadás ideje épp a tavalyi tavaszi szigorú karantén idejére esett, úgyhogy rendhagyó módon ezúttal legfőképpen az internetes vásárlás előnyeit használva tudtunk dolgozni. Igazi…

Kandallóhoz öltözve

Szürkék és barnák határozzák meg ennek a panorámás óbudai lakásnak a színvilágát és nem véletlenül. Hiszen az előző tulajdonostól “örökölt” markáns, kővel borított kandalló rozsdásan erezett szürke gránitburkolatához igazodtunk, mely amúgy meghatározó eleme a térnek. A szürkék elegánssá, a barna tónusú fafelületek pedig melegebbé, meghittebbé…

Piros virágokkal meghintve

Ha az embernek felnőnek és kirepülnek a fészekből a gyerekei, akkor eljön az idő, hogy újra rendezze az életét. Ez gyakran költözéssel is együtt jár, ahogy ennek az óbudai 55 m2-es lakás esetében is történt, amely kisebb, ám személyre szabottabb otthont nyújt most tulajdonosának. És…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *