Ünnepi hangulatban

Melegség, meghittség, tárgyak, melyeknek lelke van – számomra ezt jelenti elsődlegesen az otthon fogalma, legalábbis ami a sajátomat illeti. Ilyenkor karácsony táján, télvíz idején különösen fontos számomra ez, ellensúlyozandó a kinti hideget, szürkeséget és sötétséget. Bútoraim legnagyobb részét úgy vadásztam össze, régiek általában. A festéket,…

Élénk színek forgatagában

Avagy mi legyen, ha nem akarunk mindent kidobálni? Általában úgy főzünk, hogy kiválasztunk egy receptet, beszerezzük a hozzávalókat és megkomponáljuk belőlük az ízletes fogást. Ám van olyan eset is, amikor abból kell dolgoznunk, amit a hűtőben találunk, hogy ne vesszenek kárba a felhalmozott alapanyagok.Nos ilyenkor…

Bézsek, barnák csipetnyi napsugárral

Alapvetően tone in tone, neutrális meleg árnyalatokkal, azaz egy coffee latte tónusaival komponáltuk meg ennek a diósdi új építésű családi háznak a belső tereit. Jól ismertük egymást a tulajdonosokkal, hiszen előző otthonuk kialakításában is részt vettem. Ott a meghatározó jegy a zöld volt, így ezúttal…

Türkizből sosem elég

Ez lett a mottónk, ennek a családi háznak felújításakor miután megrendelőm egész egyszerűen beleszeretett a türkiz virágos tapétába, amit az étkező falára vettünk végül. Férje ugyancsak ódzkodott eleinte a türkizkék gondolatától, de aztán mikor látta a végeredményt, megváltozott a véleménye. A gipszkarton falfülke rendszer végül…

Tenger, nyár, napsütés

Távlakberendezni másik országban lévő ingatlanokban szokatlan kihívás, de jó móka:) Ezt a két Horvátországi szomszédos apartmant is így rendeztük be messziről, ami azért volt lehetséges, mert a tulajdonosok minden anyagot, bútort, tárgyat innen, Magyarországról szállítottak ki oda. Így választottuk ki a burkolatokat, tapétákat, bútorokat, kiegészítőket…

Kis térben sok funkció

Nagyon szerettem ezt a sok-sok türkizzel és fehérrel teli kis lakást a belváros szívében, a Vörösmarty tér egyik régi bérházában.  Furcsa  csőszerű alaprajza ( leválasztások eredményeképpen) és nagy belmagassága kisebb kihívást jelentett, ráasásul az egész alig 30 m2-nyi volt csupán. Nem is használták lakásként, egy…

Keleties minimál

Keleties minimál nevet adtam annak idején ennek a családi háznak, amelyben a modern berendezést keleties hangulatelemekkel ötvöztem. A modern bútorok színesítésére egy kis keleties, kínai hangulatot csempésztünk az alapvetően barnás árnyalatokkal megkomponált családi ház belső tereibe. Bordóra festett falkiemelésekkel, gipszkartonnal, bambusztapétával, gipszkarton keretbe foglalt bambusz…

Kompromisszumok nélkül

Elegancia, tágas terek, visszafogott színhasználat meleg neutrális árnyalatokkal – sok fény, kidolgozott részletek. Ezek a legfontosabb jellemzői ennek fővárostól nem messzi településen épült ház belső tereinek, melyek egy csupaszív háromgyerekes családnak adnak otthont. A tulajdonosok legfőbb vágya ( előző lakásuk szűkössége után) egy hatalmas nappali…

Panel elegancia

Mindig izgalmas feladat, ha egy panel lakótelepi ingatlanban vihetünk végbe látványos átalakulást – ezért is nőtt nagyon a szívemhez annak idején ( nyolc évvel ezelőtt) ez a kétgyerekes családnak otthont adó lakás, ahol remek összhangban tudtunk dolgozni a tulajdonosokkal.  Teljesen újragondoltam a nappali, konyha terét,…