Stílusos munkahely

Klasszikus lakberendezői feladatot kaptam ebben az irodaházban, amelynek kialakításához a belsőépítész tervek elkészülte után csatlakoztam. Már adott volt sötétre hangolt ( antracit) alapszín, a futurisztikus világítás megoldások és a helyiség kiosztás, az én dolgom a berendezési tárgyak, ülőalkalmatosságok, padlószőnyeg és festékárnyalatok kiválasztása, összehangolása volt. Célom…

Édes álom

Főnix madár módjára hamvaiból született újra a Duna Terasz Cukrászda Leányfalun, a nagy tűzeset után. Akkor porig égett a cukrászüzem, melynek irodájából alakítottuk ki annak idején, ám az épületnek ez a vége – csodával határos módon – sértetlen maradt. Pontosabban tetőcsere, teljes újrafestés, felújítás kellett…

Színezzünk kicsit!

Van, hogy teljesen nulláról kell egy lakás kialakitását elkezdeni, de kaptam már olyan lakberendezési feladatot is, hogy a meglévő elemeket felhasználva rázzam kicsit gatyába az enteriőrt:)) Ez történt ebben a Dunakeszin frissen épült családi házban is, amelyben a tulajdonos fiatal pár jó ízléssel válogatta össze…

Csíkok szőnyegen és falon

Ez a diósdi házalakítás nagy kedvencem volt annak idején.Szerettem a nagy tereket, a meglévő elemeket – kandallót, padlóburkolatot és a konyhát – jól lehetett integrálni a sok tört fehérrel, rozsdabarnával, bézzsel komponált új enteriőrbe. A színeket ezúttal részben a nappaliba talált csíkos szőnyeg ihlette, ezeket…

Pöttyök és virágok

Pöttyök és virágok Nagyon szerettem annak idején ennek a kislakásnak a berendezését, amely akkor egy fiatal, a családi fészekből kirepülő lány első otthonának készült. A kiindulópont egy három rózsaszín virágos fotót magába foglaló kép lett – húga születésnapi ajándéka – azt mondta, ilyen lakást szeretne:))…

Balatoni bűvöletben

Régi szép nyarak emléke… Régi vállalati üdülő szobákból – kettőből lett egy apartman – alakították ki ezeket a közvetlen vízparti nyaralólakásokat annak idején. Az alig több, mint 30 m2-es térben válaszfalak nélkül igyekeztem két egyforma csőszoba helyett egy tágasabb, egyterű, mégis praktikusan tagolt életteret kialakítani.…

Időtálló elegancia meleg színekkel

Amikor ennek a tágas terekkel, csodás kilátással rendelkező budai, lakóparki lakás tulajdonosai ideköltöztek két emelettel lejjebb lévő előző otthonukból, (melyet ugyancsak közösen rendeztünk be ) meglévő olasz Calligaris cseresznye bútoraikat mindenképp szerették volna magukkal hozni. Meleg árnyalatuk, időtálló eleganciájuk tehát az új enteriőr alaphangulatát is…

Mahagóni fogságában

Könnyebb a dolga a lakberendezőnek, ha felújításkor mindent könnyűszívvel lecserélhet, ám amikor a kiindulási alap jó minőségű, értékes, csak éppen nem a tulajdonos ízlésének, stílusának megfelelő, nos akkor el kell gondolkozni, hogyan lehet integrálni a meglévőt a vágyott enteriőrökbe. Ez történt ennek a ceglédi családi…

Lila virágok között

Fiatal lánynak készült ez a Mariba lakóparki lakás, aki először megrettent az előző lakóktól örökölt piros falaktól, markáns fekete bútoroktól. Valami sokkal nőiesebbre, kedvesebbre vágyott, . Amikor megpillantotta ezt a lila virágos tapétát, máris tudtam, milyen irányba induljunk. Abban biztosak voltunk, hogy a gyönyörű panorámás,…